Nekem világjegyem van. Legalábbis nekem mindegy, hogy magyar vagyok. Valszeg azért, mert Mo.-n élő magyar vagyok. Ezzel nem akarom lekicsinyleni ennek jelentőségét, de mégis, legalábbis annyira, hogy az én identitásomban nem meghatározó a nemzetiség – persze mivel nincs zaklatva, hiszen a “saját” országomban élek. Mindegy, nem ragozom. Asszem azonban ugyanennyire lennék boldog/talan a nemzetiségem miatt, ha No-ban élő német vagy Kenyában élő kenyai lennék vagy akárki más.
De szerintem senki senkit sehol nem ért meg igazán. Ma jöttem rá, hogy a saját férjem sem ért meg igazán. És amikor erre rájöttünk, akkor abbahagytuk a beszélgetést rezignáltan beletörődve a felismerésbe. Kellene, hogy zavarjon vagy kétségbeejtsen, netán megijedjek? Jobb, ha nem. Nincs meg az az illúzióm sem, hogy egyszer megért, hiszen én sem értem őt – gondolhatja ő. Jobbhíján elfogadjuk egymást, legalábbis ezen vagyunk. És ez jó. Na meg szeretjük, de itt most nem ez a lényeg.
Igen, de vannak fokozatok.
gondolom!